Hírek
2018. Október 19. 05:02, péntek |
Belföld
Forrás: MTI/Fotó:MTI/Bodnár Boglárka
Robotizált tehénistállót adtak át Kocson
Egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistállót adtak át csütörtökön Kocson.
Az Aranykocsi Zrt. létesítményében az állatok fejését robotok végzik, emellett a takarmányozást, a trágyázást és a többi szükséges műveletet is teljesen automatizálták.
László Kálmán vezérigazgató az MTI-nek elmondta, az 540 tejelő szarvasmarha ellátásához egy műszakban két ember munkájára van szükség. Ez Magyarország első olyan tehénistállója, ahol nyolc robot végzi az állatok fejését. A fejlesztést az Aranykocsi Zrt. önerőből végezte el, a források felét az MKB kedvezményes kamatozású hitele biztosította.
Nagy István agrárminiszter köszöntőjében kiemelte, a magyar mezőgazdaság megújulásának keretében az elmúlt években sikerült stabilizálni az állattenyésztést, így a szarvasmarha ágazat helyzetét is. Az ágazat kibocsátása tavaly folyó áron 135 százalékkal, változatlan áron 7,6 százalékkal haladta meg a 2010-es értékeket.
A miniszter hozzátette, a tehenenkénti tej-árbevétel 2018 első kilenc hónapjában átlagosan 4 százalékkal több, mint 2017 hasonló időszakában, és az elmúlt tíz év legnagyobb első kilenc havi bevételének felel meg.

A most átadott tehénistálló Közép-Európa egyik legkorszerűbb létesítménye, a svéd DeLaval cég technológiájának felhasználásával hozták létre. A fejlesztés az Aranykocsi Zrt. 30 éves történetének legnagyobb beruházása.
Az Aranykocsi Zrt. 1993-ban alakult, a korábbi termelőszövetkezet jogutódjaként. A társaságnak 400 tulajdonosa van, a korábbi szövetkezeti tagok és örököseik. A zrt. 170 embert foglalkoztat, 2017-ben három milliárd forintos árbevételt ért el.
A vállalkozás 1600 hektáros, bérelt területen termel növényt, 950 anyakocától évente 30 ezer sertést bocsát ki, valamint ezer szarvasmarha tartásával évente 9,2 millió liter tejet értékesít.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 13. 07:43, kedd | Belföld
Februárban dupla nyugdíj érkezik, és jön a 14. havi nyugdíj első részlete is
Február különösen erős hónap lesz a nyugdíjasok számára, hiszen dupla nyugdíj érkezik, megérkezik a rendes és a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első részlete is
2026. Január 13. 07:32, kedd | Belföld
2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus
A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma meghaladta a 20 milliót
2026. Január 13. 07:24, kedd | Belföld
Hideg idő - A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet:
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
