Hírek
2014. Június 19. 10:40, csütörtök |
Sport
Forrás: InfoVáros | Borbás Bálint
Németh Balázs: „A csapatom erős, és én is jó formában vagyok”

Öthetes szünetet követően az előttünk álló hétvégén a Marco Simoncelliről elnevezett misanói aszfaltcsíkon, Olaszországban folytatódnak a Superbike világbajnokság egyik fő betétsorozataként futó FIM Superstock 1000 Kupa küzdelmei. A mostani verseny a bajnokság negyedik fordulóját, egyben Németh Balázs csapata, a Pedercini Racing Team idei második hazai futamát jelenti.
Az első nagyon jól sikerült, hiszen a legutóbbi forduló alkalmával, a szintén olaszországi Imolában a magyar motoros a bravúros 6. helyen hozta célba olasz csapata Kawasaki ZX10R típusú versenygépét. Ennek és korábbi asseni 9. helyének köszönhetően Balázs jelenleg 17 pontjával a 11. helyet foglalja el a FIM Superstock 1000 Kupa bajnoki pontversenyében, azaz egy újabb top10-es befutóval jó eséllyel az összetettben is felzárkózna az első 10-be.
A 26. életévét nemrégiben betöltő versenyző ideális felkészülésen van túl, hiszen múlt héten éppen Misanóban tesztelhette versenymotorját, ami egy amolyan főpróbának is beillett a mostani verseny előtt.
Németh Balázs
„Jó sok idő telt el a legutóbbi világkupa futamunk óta, de úgy érzem, sikerült hasznosan eltölteni ezt a több mint egyhónapos szünetet. A pannóniaringi OB-futam sajnos nem sikerült úgy, mint szerettem volna, mert nagyon keveset tudtam ott motorozni, és sajnos más tesztlehetőség sem valósult meg idehaza. Ezen a jövőben mindenképp változtatni szeretnénk, mert fontos lenne, hogy itthon is tudjak motorozni a versenyek között fennmaradó időben. Aminek viszont nagyon örültem, hogy a kinti csapatom, a Pedercini Racing Team jóvoltából múlt hét elején a lehető legjobb helyen, a következő versenyünk helyszínén, Misanóban tesztelhettem, ami nagyon hasznos és jó volt. Biztos vagyok benne, hogy ez a teszt és a tudatos felkészülés az előttünk álló versenyhétvégén a hasznunkra válik majd. Az előző két versenyem nagyon jól sikerült a FIM Superstock 1000 Kupában, hiszen Assenben 9., Imolában 6. lettem, úgyhogy szeretném ezt a jó sorozatot folytatni, és Misanóban is az első 10-ben végezni. De lehetőleg inkább picit előrébb, a top5 közelében, vagy azon belül, mert a tesztnek köszönhetően nagyon jó formában érzem magam. Többször is versenyeztem már Misanóban, de őszintén szólva nem tartozik a pálya a kedvenceim közé, viszont úgy érzem, most minden egyben van körülöttem, a csapatom erős és én is jó formában vagyok, úgyhogy megpróbálok egy jó eredményt elérni.”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 11. 11:46, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - A Pakson győztes Ferencváros és a Puskás Akadémia között dől el az arany
A címvédő Ferencváros hátrányból fordítva 3-2-re nyert a harmadik Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati rangadóján, ezzel a Puskás Akadémiát visszaelőzve újra az élen áll.
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.