Hírek
2018. Szeptember 27. 07:26, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - fotó: MTI atchívum
Négy településen lesz vasárnap időközi önkormányzati választás
Négy településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: a főváros XV. kerületében és Mánfán polgármestert, Bujákon polgármestert és képviselőket, a X. kerületben pedig egyéni képviselőt választanak.
A főváros XV. kerületében azért tartanak időközi polgármester-választást, mert Hajdu László (DK) korábbi polgármestert áprilisban országgyűlési képviselővé választották, a két tisztség pedig összeférhetetlen. A polgármesteri tisztségért négy jelölt indul: Németh Angéla alpolgármester (Rászorulókat Támogatók Egyesülete - Magyar Szolidaritás Mozgalom), akit a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok is támogatnak, továbbá a kerületet 2010 és 2014 között irányító László Tamás (Fidesz-KDNP), valamint Kerezsi László (Magyar Munkáspárt) és Csékei Sándor (független). A választói névjegyzékben 64 938 helybéli szerepel.
A Baranya megyei Mánfán azért rendeznek időközi polgármester-választást, mert a település korábbi, független vezetője, Hohn Krisztina megkapta a Gémesi György lemondása miatt megüresedett parlamenti mandátumot az LMP frakciójában, ezért összeférhetetlenség miatt lemondott polgármesteri tisztségéről. A posztért öt független jelölt, köztük a jelenlegi alpolgármester, Takács Zsolt, valamint Boros Józsefné, Poczók Gyuláné, Konyári Zsolt és Schneiderné Dreher Mónika indul. A 770 lelkes település választási névjegyzékében 648-an szerepelnek.
A Nógrád megyei Bujákon polgármestert és képviselőket is választanak, mivel a képviselő-testület júniusban feloszlatta magát. A polgármesteri posztért két független jelölt indul: Borbély Ferenc és Borbély Gábor. A hat képviselői helyre huszonöten pályáznak, mindannyian függetlenként. A voksoláson 1702 helybéli szavazhat.
Vasárnap a főváros X. kerületében, Kőbányán a 6. számú egyéni választókerületében egyéni választókerületi képviselőt választanak, miután a korábbi képviselő, Gazdag Ferenc (Fidesz-KDNP) júniusban lemondott. A választáson három jelölt indul: Fléger István Tamás (Magyar Munkáspárt), Kovács Róbert (Momentum Mozgalom) és Szilágyi-Sándor András (Fidesz-KDNP). A voksoláson 5236-an vehetnek részt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 27. 17:00, péntek | Belföld
Orbán Viktor: ha lesz olcsó energia, akkor talpon marad az európai autóipar
2026. Február 27. 16:00, péntek | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: újabb intézkedések erősítik a kritikus infrastruktúra védelmét
2026. Február 27. 13:12, péntek | Belföld
Orbán Viktor szerint megtámadták Magyarországot
Magyarországot megtámadták, "olajblokád" alá vették - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2026. Február 27. 12:00, péntek | Belföld
NGM-helyettes államtitkár: a reptéri fejlesztések célja, hogy Magyarország a régió légiközlekedési központjává váljon
A reptéri fejlesztések célja, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a régió utasforgalmi és teherszállítási csomópontjává váljon
