Hírek
2017. Június 13. 15:07, kedd |
Belföld
Forrás: mti - fotó: police.hu
Megölte nagyapját, majd elrejtette holttestét egy fiatal férfi

Őrizetbe vettek egy fiatal férfit, aki két évvel ezelőtt megölte a nagyapját, majd elrejtette a holttestet - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a honlapján.
A közlemény szerint egy férfi 2016 novemberében tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy az általa ritkán látogatott, egyedül élő édesapja eltűnt. A rendőrség elrendelte az idős férfi körözését, de mivel az eljárás során egyre gyanúsabbá váltak a körülmények, a BRFK életvédelmi osztálya idén márciusban büntetőeljárást indított.
A nyomozás során kiderült, hogy az Újbudán lakó idős embert a szomszédai 2015 tavaszán látták utoljára, az előtt csak az unokája, a budapesti M. Márk látogatta, aki időközben a többi családtagjával megszakította a kapcsolatot. A 25 éves férfi a nagyapja lakását az eltűnés után hamis aláírással ellátott adás-vételi szerződéssel eladta, és rendszeresen felvette a rokona nyugdíját.
A nyomozók pénteken M. Márk Kőbányán bérelt garázsában, egy szeméttárolóban elrejtve megtalálták az idős férfi holttestét. Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett.
A fővárosi rendőrök M. Márkot hétfő este emberölés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerte a nyomozóknak, hogy 2015 áprilisában ő ölte meg nagyapját, és a holttestét később elrejtette.
A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.