Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2012. Augusztus 02. 12:44, csütörtök | Sport
Forrás: Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti | MTI Fotó: Kovács Tamás

London 2012 - B döntőbe került a Hirling, Varga evezős duó

London 2012 - B döntőbe került a Hirling, Varga evezős duó

A könnyűsúlyú kétpárevezősök között érdekelt Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős ötödik lett csütörtöki középdöntős futamában, így a B döntőben, azaz a 7-12. helyért folytathatja szereplését a londoni olimpián.

A magyar duó utolsó pályáját szombaton, közép-európai idő szerint 11:50 órától teljesíti majd a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney evezős és kajak-kenu központban.
A hűvös időben lebonyolított középdöntőben a britek olimpiai és világbajnoki címvédő egysége mellett egy-egy francia, portugál, kubai és norvég hajó volt a magyarok ellenfele, s az első három hely ért finálét. Miközben az élen Zac Purchase és Mark Hunter nagy csatát vívott a franciákkal a futamgyőzelemért, Vargáék nem tudtak beleszólni a versenybe, s csak a kubaiakat utasították maguk mögé.
A magyar kettős harmadszor szerepel az ötkarikás játékokon: Athénban az ötödik helyen végzett, majd 2005-ben világbajnoki, 2007-ben pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Ezek után Pekingben csak a csalódást keltő 14. pozícióban zártak, utána szét is váltak, Hirling pedig jó időre abbahagyta az evezést. Tavaly ősszel ültek ismét össze, s májusban kiharcolták az olimpiai részvétel jogát.
A másik magyar evezős egység, a kormányos nélküli kettesben indult Simon Béla, Széll Domonkos duó már hétfőn befejezte szereplését Londonban, 13. lett úgy, hogy egyetlen riválist sem sikerült megelőznie.

Címkék: Olimpia-London2012

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.

2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros

A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport

MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe

A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.

2026. Április 20. 20:08, hétfő | Sport

Gokart - Nagy Ádám: Bronzérem a szezonnyitón

Egy harmadik hellyel kezdte Nagy Ádám a 2026-os gokartszezont.