Hírek
2018. Július 21. 19:04, szombat |
Belföld
Forrás: infovárosok/ügyészség
Elmenekült a feketetaxis a rendőrök elől, több kocsit is összetört – Vádat emelnek
Több autót is megrongált, és a járdára felhajtva, gyalogosokat is veszélyeztetett az a 25 éves, engedéllyel nem rendelkező taxis, aki ellen vádat emel a fővárosi ügyészség.
A vádlottat a járőrök igazoltatni akarták, de nem állt meg, majd az általa vezetett taxival kilométereken keresztül menekült az őt üldöző rendőrök elől, miközben több szabályosan közlekedő autót is megrongált, és a járdára felhajtva, gyalogosokat is veszélyeztetett.
A vádirat szerint a 25 éves férfi 2016. augusztus 23-án dél körül az általa vezetett taxival a VIII. kerületben közlekedett. A vádlott sem vezetői engedéllyel, sem taxi engedéllyel nem rendelkezett, korábban pedig kábítószert fogyasztott, ami azonban a járművezetésben nem befolyásolta, bódultságot nem eredményezett.
Haladása során a Diószeghy Sámuel utcában a járőrök a vádlottat igazoltatni akarták, és az intézkedés céljából szolgálati kocsijuk hang- és fényjelzését együttesen használták.
A vádlott a jelzés ellenére nem állt meg, kivonta magát a rendőri intézkedés alól, és a kocsijával menekülni kezdett. Több utcán keresztül az Üllői útra kanyarodott, miközben az őt üldöző rendőrök a szolgálati jármű kihangosítóján keresztül többször felszólították a megállásra.
Menekülés közben a vádlott számos közlekedési szabályt megszegett, így áthaladt záróvonalon, piros lámpán, áthajtott a szemközti sávba és a forgalommal szemben közlekedett, felhajtott a járdára, ahol a gyalogosoknak félre kellett ugraniuk azért, hogy a vádlott ne üsse el őket.
A vádlott a menekülés során több autót is megrongált, egyik kanyarodása során összeütközött egy szabályosan közlekedő teherkocsival, majd megállás nélkül tovább haladt, ezt követően pedig a Szabadság híd előtt egy szabálytalan előzés közben két másik kocsinak is nekiütközött.
A vádlott szándékos és súlyos közlekedési szabálysértéseivel közvetlenül veszélyeztette több járművezető és gyalogos testi épségét is.
A férfi végül az I. kerület, Várkert rakparton elvesztette az uralmát a jármű felett és a szalagkorlátnak ütközött.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztést töltő férfival szemben több rendbeli közúti veszélyeztetés bűntette, valamint rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A büntetési tétel felső határa négy és fél évig terjedő szabadságvesztés.
A nyomozó hatóság a kábítószer birtoklás miatt indult eljárást jelen ügytől elkülönítette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 13. 07:43, kedd | Belföld
Februárban dupla nyugdíj érkezik, és jön a 14. havi nyugdíj első részlete is
Február különösen erős hónap lesz a nyugdíjasok számára, hiszen dupla nyugdíj érkezik, megérkezik a rendes és a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első részlete is
2026. Január 13. 07:32, kedd | Belföld
2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus
A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma meghaladta a 20 milliót
2026. Január 13. 07:24, kedd | Belföld
Hideg idő - A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet:
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
