Hírek
2011. November 19. 14:37, szombat |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Elfogták a diktátor fiát

Elfogták az átmeneti líbiai vezetés fegyveresei Szeif al-Iszlám Kadhafit, Moammer el-Kadhafi néhai líbiai diktátor szökésben lévő fiát – jelentette be szombaton az arab ország igazságügy-minisztere.
Tájékoztatása szerint Szeif al-Iszlámot Líbia déli részén vették őrizetbe. A Reuters brit hírügynökség úgy értesült, hogy Kadhafi fiát a Tripolitól 650 kilométerre délre fekvő Obari városa mellett fogták el testőreivel együtt, de az előző rendszer egyetlen más magas rangú tisztségviselője sem volt velük. Szeif al-Iszlámot a nyugat-líbiai Zintán városból érkező fegyveresek kerítették kézre.
Ez utóbbiak egyik vezetője az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy Szeif al-Iszlámot Zintánba vitték, s az ország ideiglenes vezetésén, az Átmeneti Nemzeti Tanácson múlik, hol állítják bíróság elé. Szeif al-Iszlámmal együtt elfogták a Kadhafi fiú két testőrét is, akik megpróbálták kicsempészi az országból – tette hozzá.
Szeif al-Iszlám Kadhafi utolsó fia, akinek sorsa még tisztázatlan volt. Szeif al-Iszlámot a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús és emberiesség elleni bűnök miatt körözi. Az ICC június 27-én adott ki ellene elfogató parancsot, apjával és a líbiai titkosszolgálat akkori vezetőjével, Abdullah asz-Szenússzival egyetemben. Kadhafi október 20-án Szirtben halt meg, amikor őrizetbe vették az ÁNT fegyveresei, Szenússzit viszont továbbra sem találják.
Szeif al-Iszlám az elmúlt években a Nyugat kegyeibe férkőzte magát azzal, hogy liberális reformerként tüntette fel magát – a líbiai helyzet ismerői pedig egy ideig Kadhafi lehetséges utódjaként emlegették –, de radikálisan változott a megítélése, miután támogatta apja brutális fellépését a Kadhafi 42 éves uralma ellen az év elején fellázadt ellenzékiekkel szemben. A Kadhafi fiú bujkálni kezdett azután, hogy Tripoli augusztus végén a felkelők kezére került.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten
2025. Május 06. 07:35, kedd | Külföld
Újvidéki tragédia - Előrehozott választások kiírását követelik a tiltakozó egyetemisták
A képviselőház azonnali feloszlatását és előrehozott parlamenti választások kiírását követelik a hónapok óta tiltakozó egyetemisták Szerbiában.
2025. Május 05. 07:56, hétfő | Külföld
Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
Az izraeli hadsereg (IDF) szombat éjjel bejelentette, hogy több tízezer azonnali behívót küldött ki a tartalékosoknak az iszlamista Hamász terrorszervezet ellen a Gázai övezetben jövő hétre tervezett hadművelethez.