Hírek
2023. Március 16. 09:02, csütörtök |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Akadályokat helyeztek el a síneken a fiatalok – fotókkal
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádat emelt két – az elkövetéskor 14 és 15 éves – fiatallal szemben, akik 2020 nyarán akadályokat helyeztek el budapesti vasúti síneken, ezzel veszélynek tették ki a biztonságos, folyamatos vasúti közlekedést, valamint a közlekedésben résztvevő személyek testi épségét.

A vádirat szerint a két fiú 2020 augusztusában az egyik éjjel eltolt egy bevásárlókocsit egy XVII. kerületi bevásárlóközponttól a közeli vasúti sínekhez. A fiatalok a kocsit felfordították és a sínekre helyezték, majd végignézték, hogy az ott haladó egyik vonatszerelvény azt elsodorja. Három nappal később, a hajnali órákban a fiatalkorúak egy másik kocsit is eltoltak a bevásárlóközponttól és megismételték az akadályállítást. Ekkor az érkező vonat gyorsfékezést követően nekiütközött a bevásárlókocsinak és elsodorta azt. A mozdonyvezető megállította a vonalszerelvényt, jelentette a balesetet – amely a mozdonyban másfél millió forintot meghaladó kárt okozott –, majd tovább közlekedett. Alig egy órával később a 14 éves fiú, immár társa nélkül elhúzott a közeli utcából egy szelektív hulladékgyűjtő edényt, azt a kerekeire állítva a sínekre helyezte és végignézte, hogy egy érkező vonat gyorsfékezést követően nekiütközik a kukának. A mozdonyvezető megállította a szerelvényt, jelentette a balesetet, levette a mozdonyon fennakadt hulladékgyűjtő edényt, azt a vágány mellé helyezte, majd folytatta az utat.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a két fiút társtettesként elkövetett több rendbeli közlekedés biztonsága elleni bűntettel, valamint rongálás bűntettével és vétségével vádolja. Az ügyészség a fiatalkorúakkal szemben – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett – fiatalkorúak fogházbüntetésének kiszabását indítványozza, azzal, hogy a próbaidő alatt a fiúk a törvény erejénél fogva pártfogó felügyelet alatt kell, hogy álljanak. Emellett az ügyészség indítványt tett arra is, hogy a fiatalkorúak vegyenek részt a Pártfogó Felügyelői Szolgálat által szervezett személyiségfejlesztő, illetve közösségi jóvátételi, a sérelem okozását tudatosító programban.
A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy a vasúti közlekedés is úgynevezett veszélyes üzem, ahol a közlekedés rendjébe való bármely jogellenes beavatkozás súlyos veszélyhelyzetet és tömeges sérülést is okozhat, emellett a sínek közelében tartózkodó beavatkozó is komolyan megsérülhet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
