Hírek
2011. December 30. 11:46, péntek |
Bulvár
Forrás: Stop.hu/Új Ász
A VV5 eddigi legkeményebb párbaja készül

Vera miután meghallgatta villatársai véleményét a kiválasztással kapcsolatban, döntött: Gergőt nevezte meg ellenfelének.
Az alfahím húga, Dukai Regina eddig igyekezett a háttérben maradni, ha a testvéréről volt szó, most azonban úgy érezte, tesz egy kísérletet arra, hogy Gergőt bent tartsa a villában.
- Egy közösségi portálon szólítottam meg a rajongóimat, hogy szavazzanak a bátyámra. Más fórumon azonban nem szándékozom részt venni ebben. Megígértem a családomnak, hogy ha szükség van rám, akkor segítek, de leginkább szeretnék a háttérben maradni - árulta el az Új Ásznak Dukai Regina, akit sokan támadnak a döntései miatt.
- Van, aki azért ítélt el eddig, mert a háttérben maradtam, most persze meg azért, mert kicsit segíteni próbálok, ami azt hiszem, teljesen normális, hiszen a testvérem. Az nézzen magába, aki ebben a helyzetben nem így cselekedne! Eddig sem akartam részt venni benne, és ezután sem fogok, de ennyit igazán megérdemel - tette hozzá Gergő testvére, aki - mivel jelenleg a párjánál Olaszországban tartózkodik - nem vesz részt a vasárnap esti párbajon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 07:56, hétfő | Bulvár
Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
2025. Május 03. 08:05, szombat | Bulvár
Pápaválasztás - Feltették a kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére
Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.
2025. Május 01. 08:38, csütörtök | Bulvár
Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki
Kína szerdán kiadott, a világjárvány elleni válaszlépéseiről szóló úgynevezett fehér könyvében megismételte azon állítását, hogy a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki.
2025. Április 30. 07:46, szerda | Bulvár
Kapu Tibor május 29-én indul a Nemzetközi Űrállomásra
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére - jelentette be kedden a Facebookra feltöltött videójában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.